Mindenkinek vannak a cégben bizalmasai. Lehet, hogy nem tudnak mindent, de sokkal többet tudnak rólunk, a működésünkről, úgy kezeljük őket, mint bizalmi embereinket. Vajon hogy változik ez, változik-e válsághelyzetben?
Nem kis válság kellős közepén vagyunk. Tényleg nagyon vékony a jég, csak egy hajszál választ el bennüniket attól, hogy elszabaduljanak az árak, háborús vészhelyzetet jelentett be a miniszterelnök, már begyűrűzött a gazdasági válság, az alapanyaghiány sanyargatja a cégeket….de minek is sorolom? Hisz mi mind tisztában vagyunk mindezzel!
A kérdés az, hogy hogy kezeljük ezt le?
Rengeteg írás született már arról, hogy mit kell tenni, mire kell figyelni az üzletben, hogyan készítsünk válságstratégiát, sőt, a legtöbb cég már meg is csinálta (sokan nem is egy scenario-t), hogy kommunikáljunk az ügyfelek – jó esetben a dolgozók – felé, de javaslom, nézzük meg azokat a bizalmasokat, kulcsembereket, akik a csendes háttérországban vannak mellettünk, lángoló szívű vezetők mellett. Nem véletlen, hogy első körben őket emeltem ki, mivel jelen helyzetben ők vannak a legnagyobb veszélyben.
Nézzük csak: a stabil, meggízható, mindig ott lévő, mindent IS elintéző bizalmas, akivel mindent IS meg tudunk beszélni (határok persze vannak – már, akinél vannak) vajon hogy éli meg a válsághelyzetet? Elárulom: nem jól.
Sajnos, megvan az az igénye minden embernek, így a vezetőnek is, hogy valakiel megosszon dolgokat a céggel, a működéssel, a gondjaival kapcsolatosan. S akinek nincs külső tanácsadója, az belső emberrel teszi meg. Mert ő az ő embere. A BIZALMAS. Ami egyébként igaz is, csak figyelembe kellene venni néhány dolgot. Mi változott az emberi érzelmekben, viselkedésben?
- Az elmúlt másfél év teszteredményei azt mutatják, hogy a félelem intenzitása 25-30%-kal megnőtt
- A rejtett ellenségesség, az álarc viselésére való hajlandóság szintén az egekben, egyre kevesebben vállalják fel külső-belső konfliktusukat
- A bizonytalanság sok embernél felőrölte az idegeket, a frusztrációs tolerancia szintje mélységeket él meg
- Egyre szélsőségesebbek a reakciók, egyre nehezebben kezelik az emberek az indulataikat, s sorolhatnánk…
Egész egyszerűen csak annyit, hogy az, aki korábban mindent IS elbírt, most kisebb teherbírással rendelkezik, de próbálja fenntartani a korábbi állapotot. Hogy bizonytalanságát nem szívesen vallja be, viszont ez azt jelenti, hogy egyfajta látszatot tart fent, s ha nem figyelünk eléggé, észre se vessszük, hogy bizony, távolodunk egymástól: mind elképzeléseink, mind gondolataink, mind céljaink és utunk tekintetében. S a következmény gyakran az, hogy “minden előzmény nélkül” (ez persze nem igaz, csak nem észrvehető előzményről beszélünk) kulcsemberünk egyszer csak feláll, s mi értetlenül állunk a helyzet előtt, nem tudván, miért megy el, hisz nem változott semmi. Szerintünk.
Szerinte viszont de, még akkor is, ha nem mindig tudja megmagyarázni. MINDEN MEGVÁLTOZOTT!
- A helyzetet, amiben vagyunk, nem tudja olyan jól kezelni, mint mi
- Nem tudja a félelmeit félretenni
- Nem képes elvonatkoztatni a bizonytalansági faktortól, főleg akkor, ha kisebb cég vagyunk, vagy az ő fogalmai szerint nem állunk biztos lábakon még akkor se, ha most jól megy (pláne akkor, ha mi is aggódunk, hogy mi lesz)
- Nem érti, vagy ha érti is, nehezen kezeli a változást, s mostanában folyamatosan változik minden körülötte – a cégben is, körülményeiben is, körülöttünk is
- Egyre többet látja a vezetőjét aggódó tekintettel, de nem meri kérdezni, vagy ha kérdezi, rázúdul minden probléma, amivel ő globálisan nem tud mit kezdeni – tehát agyon nyomja
- Ha a problémákat elmondjuk, megosztjuk vele, az az aggodalmat növeli akaratlanul is, mivel a megoldás nem biztos, hogy akkor jön, amikor ő is a közelünkben van, s mivel mi sem mindig vagyunk biztosak abban, hogy jó lesz, sokszor azt már nem mondjuk el, csak amikor már biztos – a köztes idő viszont azoknál, akik biztonsági játékosok bizony felőröli az idegeket.
Hát igen, megint a KOMMUNIKÁCIÓ! Ugye mennyi mindenre hatással van?
A fentiek persze nem jelentik azt, hogy ne beszéljünk innentől kezdve, sőt! A válsághelyzetben különösen prioritást élvez a belső kommunikáció. Bizony, beszélnünk kell. És igen, az igazat kell mondani. Csak épp nem mindegy, hogy kinek mit és mennyit mondunk el. Vagy ha el is mondunk mindent, biztosítani kell őt – őket arról, hogy a hajó kormánya jó, stabil kezekben van. Hogy mi tudjuk, mi a megoldás, vagy ha nem is tudjuk, nyugi, meg fogjuk oldani. Hogy van tartalékunk arra, hogy biztonságban legyen. Hogy nem tervezünk megválni tőle, s legyen egészen nyugodt, a helye és fizetése biztosítva van, s ránk számíthat. Egyetlen szóval: adjunk neki BIZTONSÁGOT, hogy tudja, gondoskodunk róla.
Vékony a határ, vékony mezsgyén járunk itt. Érzékeny terület, érzelmeket érintünk, félelmet kezelünk, biztonságot próbálunk nyújtani egy végletekig bizonytalan helyzetben. És igen, mi sem tudjuk, hogy mi lesz. Csak azt, hogy megoldjuk.
Sokan nem tudják eldönteni, hogy hol a határ. Hogy kinek mit mondhatunk, s hogyan tegyük azt. Hogy a sok ember közül miért van az, hogy egyesek könnyen fogadják, mások meg váratlanul felmondanak. Ha Önnek is vannak kérdései, kétségei ezzel kapcsolatosan, ne habozzon: keressen minket elérhetőségeinken, segítünk!
