Kövessen Minket :
Kinek a feladata a szervezetfejlesztés?

Természetesen a szervezet minden tagjáé, vagyis mondhatjuk úgy is, hogy mindenkié. Persze, ez nem ilyen egyszerű!

A felsővezetőknek elsődlegesen a szervezeti kultúra kialakításában kell jelentős szerepet vállalniuk, míg a középvezetők az operatív munkafolyamatok kialakításában és hatékonyabbá tételében jeleskednek együtt az alkalmazottakkal, akik adott esetben több információval rendelkeznek az egyes folyamatokról, vagy éppen azokról a tényezőkről, amelyek növelhetik a hatékonyságot.

A felsővezetőknek előtérbe helyezve a számokat és fenntarthatóságot abban kell szerepet vállalni, hogy elősegítsék a szervezeti kultúra fejlesztését, a munkahelyi környezetet és a motivációs rendszert, csapatépítő programokkal növeljék a jobb információ áramlást, a nyitottságot a szervezeten belül és a cég iránti elköteleződést. 

A középvezetőknek pedig az alkalmazottak bevonásával együttesen kell kialakítaniuk, hogy a felső vezetéstől kapott lehetőségeket hogyan tudják a legcélravezetőbben a vállalkozás javára felhasználni.

Persze, ezt így könnyű mondani, de azt azért mindenki tudja, hogy stratégia és segítség nélkül ezt megvalósítani lehetetlen. A legbátrabb cégvezetők sem fognak ennek neki egyedül. 

Ha szeretné zökkenőmentesen és a lehető leghatékonyabban kialakítani új szervezetét, keressen bennünket, segítünk a megtervezésében és a lebonyolításában! Egy kötetlen beszélgetést megér, nemde? 

Írjon üzenetet!

Megosztás: