Kövessen Minket :
Miért válassza a Consilium EQ tesztet?

Ha én csak egy tesztet csináltathatnék meg, biztos, hogy az alább bemutatott teszt lenne az, nézzük, hogy MIÉRT! 

Az alábbi kérdéseken érdemes elgondolkodni:

  • Mélázott már el azon, hogy vajon mennyire érzékeny másokhoz képest? 
  • Ismeri magát annyira, hogy tudja mely érzelmek a komfort zónái, vagy, hogy mely érzelmi rutinjai határozzák meg ösztönös reakcióit?
  • Tudja, hogy mely érzelmére rezonál egy erősebb negatív hatás esetén, vagy konfliktus helyzetben? Pláne, hogy ezt mások hogyan érzékelik? 
  • Tudja-e esetleg, hogy a napjai döntő részében mely érzelmei dominálnak leginkábbEgy őszinte tesztkitöltést követően tőlünk választ kaphat a fent említett kérdésekre is, de annál sokkal többet tudhat meg ebből a 190 kérdéses tesztből. 

Bizony, nem rövid teszt, hisz komoly témáról van szó, érzékenyen érint mindenkit, ráadásul nem játék egy ilyen teszt: érzelmi rezonanciát, tendenciákat mér, a benne rejlő összefüggésekből pedig rengeteg minden kiderül a számunkra. Lássuk röviden, mit tudhatunk meg belőle: 

  • Kit mivel tudok érzelmileg motiválttá tenni a leginkább? 
  • Mennyire motivált, vagy épp ellenkezőleg, demotivált a kitöltő? 
  • Mekkora a megfelelési vágy a kitöltőben? 
  • Mennyire aktív, vagy inaktív valaki, mennyi energiája van a mindennapokban? 
  • Felemeli, vagy inkább lehúzza a csapatot? 
  • Mennyire gyors, milyen gyorsan reagál, mennyire gyorsan regenerálódik? 
  • Kinek fontosabb a csapat, kinek a feladat? 
  • Mennyire fogja tudni felvállalni valaki a felelősséget, vagy mennyire számíthatunk arra, hogy státusz féltő lesz? 
  • Mennyire vállalja fel valaki a konfliktusokat, vagy inkább hajlamos szétverni a csapatot? 
  • Mekkora benne az agresszivitás, s ez hogyan nyilvánul meg? Nem káros-e a környezetre, vagy önmagára? 
  • Mennyire romboló, vagy önromboló valaki?
  • Leszívja-e mások energiáját (energiavámpír-e)?
  • Képes-e együttműködésre? 
  • Mekkora az érdeklődése, hosszú távon számíthatok-e arra, hogy fent tudja tartani a munkája iránt?
  • Milyen az egyén önértékelése? 

Ilyen és ehhez hasonló kérdések tömkelegét tudjuk megválaszolni ennek a tesztnek a segítségével. A teszt egyedi fejlesztés, nem a szokványos, interneten közkézen forgó tesztek közé tartozik. 

Mivel a fentieken kívül számos olyan részlet van, amely megtudható ebből a tesztből, egy adott, jól működő csapatba enélkül a teszt nélkül biztos, hogy senkit nem vennék fel. Egészen egyszerűen azért, mert ezáltal kiküszöbölhetők az alábbi tévedések: 

  • Az új ember nem rombolja szét a meglévő csapatot, vagy épp ellenkezőleg: a csapat nem löki ki az új embert
  • Nem futunk bele olyan vezetőbe, aki nem vállalja a felelősséget
  • Valódi vezetőt találhatunk, s nem főnököt
  • Se kapkodó, se túl lassú nem lesz az emberünk
  • Elkerülhetjük az energiavámpírokat, a háttérben kavarókat, a csak munkaidőt töltőket, valamint azokat az embereket, akik nem illenek a csapatunkba. 

 

Munkáltatói szempontból partnereink a kiválasztási folyamatok során az EQ teszt eredményére kíváncsiak talán a leginkább, hiszen a teszt minden túlzás nélkül megmutatja, hogy a kitöltők közül ki lesz energiavámpír, ki lesz az, akinek folyamatos konfliktusai lesznek a környezetében lévőkkel, ki lesz az, aki folyamatos ellenállást fog tanúsítani egy-egy projekt munka, vagy együttműködés során. Meg fogjuk tudni, hogy ki lesz az a jelöltek közül, aki bomlasztani fogja majd a társaságot, gyakran ki fogja-e beszélni munkatársait, folyamatosan mások háta mögött fog majd áskálódni, ugyanakkor kapni fogunk egy képet is arról, hogy a kitöltők mennyire fogják nyíltan felvállalni a véleményüket, vagy esetleg mennyire ellenségesek. 

Érzelmi intelligencia tesztünk 190 kérdésből áll, ami nem meglepő, hiszen a teszt kitöltésével komplex és átfogó képet kaphatunk érzelmi állapotunkról, s tartalmaz beépített hazugságvizsgálót is. 

A saját élmény magáért beszél: kérje munkatársainktól az ügyvezetőknek járó ingyenes kitöltés lehetőségét, hogy saját magán mérhesse le eredményességét. Hívjon minket, vagy hagyjon üzenetet, tegyen minket próbára!

Írjon üzenetet!

Megosztás: