Három gyermekes édesanya vagyok, felelősségteljes dolgozó felnőtt, és messziről kerülöm az anyaság nehézségeiről szóló írásokat és beszélgetéseket. Stresszes? Nehéz? Igen! 
DE visszagondolva minden eddigi életszakasznak is megvoltak a maga stresszforrásai, amik akkor és ott megoldhatatlannak tűntek, és húztak lefelé, és gyermekeimen is látom, hogy ugyanúgy élnek meg stresszhelyzeteket, csak más a stressz forrása, és a jelenlegi szemszögemből más a mértéke. A diákok még izgulnak a jegyek, a tananyag miatt, hogy befogadja-e őket a közösségük, és hogy anya bepakolta-e a teljes edzőcuccot délutánra, vagy valami megint kimaradt. Később jönnek a pályaorientációs és társkeresős izgalmak, az önálló élet nehézségei, az első munkahely, a főnök, a kollégák, a kihívást jelentő feladatok sora. Ezek akkor és ott a világ legnagyobb problémáinak tűnnek, és mégis mindennel szépen sorban megküzdünk. 
A gyermekvállalás mindemellett egy magasabb lépcsőfoka a stressznek, amikor az ember már nem csak magáért felel és küzd, hanem egy óriási káoszban próbál életben tartani, és a legjobb tudása szerint emberré nevelni kis emberpalántákat. Sokszor gondolkozom el azon, hogy hogy lehet az, hogy a munkámhoz sok éven át tanultam, ezeket a kis élőlényeket meg csak úgy minden képzettség nélkül ránk bízták, és mi a férjemmel kapkodjuk a fejünket sok esetben, hogy most éppen mit is csináljunk, merre előre. 
A helyzetekből, a körülményekből tanulunk, és óriási tudásra tettünk szert, amit a munka világában is kamatoztatunk. Feketeöves időgazdálkodási nagymester lettem – nincsenek ellébecolt délutánok vagy esték – mindig minden be van osztva felelősökkel, határidőkkel, de minden pluszprogramot és feladatot is beszuszakolok, ha igény van rá.  Válság menedzserként is megállnám a helyem – ahogy mindig van egy csereruha a gyerekeknek, arra az esetre, ha véletlenül vállalhatatlanul koszosak lennének, úgy van mindig minden havária helyzetre B és C megoldásom is. A folyamatoptimalizáció a napi rutin részévé vált az ovi, a suli, és az edzések sora között. Kapcsolatépítési profi vagyok – régen a szomszédom nevét sem tudtam, mert csak aludni jártam haza, mára viszont nem tudok a kerületben úgy kimozdulni, hogy ne botlanék folyton a gyerekek által szerzett ismerősökbe a legkülönfélébb helyekről. Az együttműködési készségem már jobb nem is lehetne – óriási csapatmunkában dolgozunk a férjemmel és sorstárs szülőkkel, és félperces reggeli vagy délutáni válság értekezleteken megoldjuk a megoldhatatlannak tűnő helyzeteket is.
Mindezek mellett a szuper erőm abban van, hogy megtaláltam, mi az ami igazán fontos számomra, és nem stresszelek többé régen fontosnak tartott, de mára eltörpült dolgokon, ki tudom magamat nevetni a legnagyobb káoszban is.
Amikor este tízkor már a gyerekágy szélén ülve is el tudnék aludni, bár sok feladat várna még rám, de a két alvó nagyobb gyermekem mellett, a legkisebb a délutáni pihentető alvása miatt még mindig csak mesél a napjáról, és ül az ágyon véletlenül sem csukott szemmel, akkor zárásnak a kicsi odasúgja, hogy anya, csak még azt akarom mondani, hogy SZERETLEK! Ilyenkor a teljes napi stressz elszáll, és az eredménykimutatás óriási érzelmi profitot mutat!